Változtatnak a felsőoktatási törvényen: 70 éves korig lehet oktatóként dolgozni Felsőoktatás
MTI

Változtatnak a felsőoktatási törvényen: 70 éves korig lehet oktatóként dolgozni

Középfokú nyelvvizsgához kötnék a rektori megbízást, oktatói és kutatói munkakörökben pedig legfeljebb hetvenéves...

Középfokú nyelvvizsgához kötnék a rektori megbízást, oktatói és kutatói munkakörökben pedig legfeljebb hetvenéves korig lehetne dolgozni - írja a Magyar Nemzet egy birtokába került tervezetre hivatkozva.

A lap hétfői száma szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkészítette a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó törvénymódosítás és kormányrendelet tervezetét. Az egyeztetés alatt álló dokumentumok értelmében a rektorválasztás joga ismét visszakerül az intézményi szenátusok hatáskörébe és bevezetnék a kancelláriarendszert.

A kapcsolódó rendelettervezet melléklete a finanszírozási elveket és a képzési támogatások összegét tartalmazza, eszerint például az osztatlan jogászképzések hallgatói után félévenként 258 ezer forintot fizetne az állam. Műszaki alapképzésben 347 ezer, mesterképzésben 589 ezer forint támogatás járna az intézményeknek egy hallgató után szemeszterenként, az egységes osztatlan orvosképzés támogatása pedig 976 ezer forint lenne.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.