Rekordszámú látogatóra számítanak az idei VOLT fesztiválon Felsőoktatás
Eduline

Rekordszámú látogatóra számítanak az idei VOLT fesztiválon

Erős programmal készülnek idén a VOLT fesztivál szervezői. A nagy öregek mellett helyet kapnak a feltörekvő külföldi zenekarok és az elektronikus zene felkapott képviselői is. Programajánlónk következik.

Megnéztük, milyen programokat sűrítettek a szervezők az idei VOLT fesztivál 5 napjába. Fő attrakció természetesen a Depeche Mode és az Iron Maiden fellépése lesz, de több világsztár is színpadra lép majd és persze nem maradhatnak ki a hazai popszcéna jeles képviselői sem.

A Depeche Mode például dedikált ülőhelyet kap majd Sopronban, amit hagyományosan ef. Zámbó Öcsi készít, aki a Happy Dead Banddel szerdán kora este fel is lép, hogy felborzolják a kedélyeket. Ef Zámbó zenekarát pedig azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akiktől nem áll messze az underground stílus. Visszatérve a keddi napra, a Belga fellépése vezeti majd fel a Depeche Mode-ot, akiket itthon eddig csak stadionkoncerteken láthattuk, kíváncsian várjuk, hogy fesztiválkörnyezetben hogy érzik magukat.

Levezetésképp tuti elmegyünk a Tesco diszkóba, ahol a 80-as éveké lesz a főszerep. Régi visszatérőként ismét itt lesz a Hurts, akik a nemzetközi vonalat erősítik. Ha a szokásos műsorukat hozzák, akkor egészen biztos, hogy egy profi fellépést láthatunk tőlük, a borotvapengéket viszont legalább 24 órára tessék leadni a csomagmegőrzőbe.

Az elektronikus zenei élet egyik legmeghatározóbb figurája, a DJ-producer Steve Aoki pár évvel ezelőtti soproni fellépésekor szeretett bele a hűség városába. Akkor, a koncertje előtt egyedül járta be Sopront: betért a helyi kocsmákba, megnézte a nevezetességeket és az Instagramon mutatta meg élményeit. Sopron cukrászai újra készülhetnek, hiszen Steve idén is tucatnyi habos tortával ajándékozza meg azokat, akik “cake me!” üzenettel várják a küzdőtéren – írják a szervezők.

Itt lesz Sopronban az egyik legizgalmasabb hangzásvilággal rendelkező brit duó, a bluesos, vadóc indie rockos The Kills, akiket az idei nyáron most tenyerükön hordoznak a legizgalmasabb európai fesztiválok.

Szerdától minden délutánra jut majd egy-egy kis agytorna, ugyanis a Diákhitel Kávézóban a 30Y forntembere, Beck Zoli és Müller Péter Sziámi is kívzmesterek lesznek. A foci szerelmesei minden nap figyelemmel kísérhetik a 2018-as világbajnokság alakulását.

Utolsó nap a ’90-es évek popsztárjai a VOLTon! Eiffel 65, a Safri Duo, Mr President és Alice Dj, Kozsó és az Ámokfutók, Dj André, az UFO, a Splash, Náksi és a Happy Gang. Egy igazi retró party: TOTAL DANCE @ VOLT zárja a bulit és csalogatja az OTP Színpadhoz a nosztalgiázni vágyókat, aminek előző este a Necc Party „formáció” ágyaz majd meg szintén ezen a helyszínen.

A MasterCard jóvoltából idén erre a fesztiválra is vásárolhattok kedvezményes diákbérletet a fesztivál oldalára kattintva.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.