Utcai akciókat szerveznek az egyetemfoglaló diákok Felsőoktatás
Eduline

Utcai akciókat szerveznek az egyetemfoglaló diákok

Utcai akciósorozatot indítanak csütörtökön az ELTE bölcsészkarának nagyelőadóját elfoglaló diákok, így szeretnék...

Utcai akciósorozatot indítanak csütörtökön az ELTE bölcsészkarának nagyelőadóját elfoglaló diákok, így szeretnék felhívni a figyelmet a decemberben elfogadott hat követelésre. Az első flashmob csütörtök délután fél ötkor lesz, a szervezők az ELTE Múzeum körúti épületének A épületében találkoznak - olvasható az esemény Facebook-oldalán.  

A Középiskolai Hálózat péntek délután tart látványos akciót a Kossuth téren: a tüntetés délután ötkor a Deák téren kezdődik, a feketébe öltözött résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány, a Szemere és a Szalay utcán át a Kossuth térre vonulnak.

„A Hoffmann-Balog-rendszer összeomlott. Vegyünk tőle méltó búcsút február 15-én. Öltözzetek feketébe, és hozzátok magatokkal azt a tárgyat, amely számotokra az oktatást jelképezi” – olvasható a meghívóban.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár csütörtökön „kötetlen beszélgetésre” várja a Középiskolai Hálózat képviselőit – közölte szerda délután az oktatási államtitkárság sajtóosztálya.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.