Így kaphattok 200 ezer forintos ösztöndíjat - íme, a részletek Felsőoktatás
Eduline

Így kaphattok 200 ezer forintos ösztöndíjat - íme, a részletek

Még lehet pályázni az Út a diplomához elnevezésű ösztöndíjra - itt találjátok a pályázat részleteit.

Kétféle támogatásra pályázhatnak azok a hallgatók, akik hátrányos helyzetűek vagy halmozottan hátrányos helyzetűek, utógondozásban vesznek részt, 25 év felettiek, és a minimálbért nem haladja meg a jövedelmük: 200 ezer forintos ösztöndíjra, valamint önköltség-támogatásra (az egy szemeszterre eső tandíj 85 százalékát fizetik, maximum 220 ezer forintot). A 133 milliós keretből körülbelül 600-650 hallgató kaphat támogatást. Milyen ösztöndíjakat kaphatnak az egyetemisták és főiskolások? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

Kik pályázhatnak?

Azok a magyar állampolgárok, akik a 2013/2014-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményben tanulnak önköltséges hallgatóként. Lehettek alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatói, nappali, esti vagy levelező tagozatosok egyaránt. Fontos, hogy akármilyen képzésben is vesztek részt, még ne legyen végzettségetek az adott szinten (tehát például a második alapképzést végzők nem, de az első mesterképzésesek pályázhatnak). Külön pályázási feltételek vonatkoznak azokra, akik roma szakkollégium tagjai.

Az ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek; vagy utógondozásban részesülnek; vagy olyan 25 év feletti hallgatók, akiknek jövedelme nem haladja meg a minimálbért. Az önköltség-támogatásra ugyanez vonatkozik, annyi különbséggel, hogy hátrányos helyzetűek erre nem pályázhatnak.

Hogyan kell pályázni?

Egyszerre csak az egyik támogatásra, tehát vagy az ösztöndíjra, vagy az önköltség-támogatásra lehet pályázni. Ahhoz, hogy pályázhassatok, regisztrálnotok kell, ki kell nyomtatni a regisztrációs nyilatkozatot, és azt postán kell elküldeni az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek (EMET).

Ezután az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben zajlik pályázás, itt kell mellékelni a 2013-as őszi félév hallgatóijogviszony-igazolását. A többi igazolást is csatolni kell (például az utógondozásról vagy a hátrányos helyzetről), önköltség-támogatás esetében pedig a felsőoktatási intézménynek igazolnia kell az önköltség összegét.

A roma származás figyelembe vételéhez a helyi, területi vagy országos roma önkormányzat eredeti ajánlását kell a pályázat mellé csatolnotok. A kiírás szerint a nyertesek felének roma származásúnak kell lennie, ez tehát előnyt jelent az elbírálásnál. A pályázat benyújtásának további részleteit itt találjátok.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.