2013. szeptember. 30. 16:52 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 02. 12:00 Felsőoktatás

Újabb vezető politikus keveredett plágiumgyanúba

Plágiumgyanúba keveredett a német szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakcióvezetője.

Plágiumgyanúba keveredett a német szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakcióvezetője. Frank-Walter Steinmeier doktori dolgozatában több mint ötszáz szövegrésszel kapcsolatban merül fel a gyanú, hogy a szerző nem tartotta be a forráshasználat szabályait - állítja egy úgynevezett plágiumvadász. Februárban a német oktatási miniszter mondott le, miután kiderült, hogy nem idézett megfelelően doktori disszertációjában. Cikkünket itt olvashatjátok el.

A politikus hétfőn bejelentette: felkérte a giesseni Justus Liebig egyetemet, hogy vizsgálja meg az 1991-ben megvédett disszertációjáról készült elemzést, amelyben plagizálással vádolják. Az egyetem közölte, hogy eleget tesz a kérésnek, és a hivatalos vizsgálat várhatóan néhány hétig tart majd.

Előzőleg a Focus című hetilap azt írta, hogy Steinmeier dolgozata egy szövegelemző szoftverrel végzett elemzés szerint 63 százalékos valószínűséggel tartalmaz plágiumnak minősülő részeket. 

A szerző például "négyszáz helyen elfelejtette kitenni az idézőjelet" - mondta Uwe Kamenz, a vizsgálat vezetője a WDR2 közszolgálati rádiónak. Elismerte, hogy a Focus pénzzel támogatta az elemző munkát, és cserébe az eredmény első közlésének jogát kérte. Kamenz a ProfNet nevű egyesület tudományos igazgatója. A szervezet összesen ezer német politikus doktori dolgozatát kívánja megvizsgálni saját fejlesztésű plágiumszűrő szoftverével.

Frank-Walter Steinmeier a giesseni egyetem közjogi és politikatudományi intézetében doktorált. Disszertációjában a hajléktalanság megelőzésének és kezelésének német hagyományaival és kilátásaival foglalkozott.

Az utóbbi években több német politikust fosztottak meg doktori címétől, köztük az Angela Merkel vezette kormány két tagját. Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter 2011-ben mondott le a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt. Anette Schavan oktatási és kutatási miniszter pedig idén februárban távozott, miután plagizálás miatt visszavonták az 1980-ban szerzett doktori címét. Legutóbb - az idén júliusban - Norbert Lammert, a Bundestag elnöke került plágiumgyanúba. A konzervatív politikus doktori dolgozatában több mint 40 gyanús szövegrész van a lammertplag.wordpress.com oldalon közölt elemzés szerint.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.