Újabb átalakítás: megszűnnek az anglisztika és más szakok szakirányai Felsőoktatás
Eduline

Újabb átalakítás: megszűnnek az anglisztika és más szakok szakirányai

Egy rendeletmódosítással véget vetettek több szakon annak a lehetőségnek, hogy a hallgatók a számukra legérdekesebb tudományterületen specializálódjanak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oldalán jelent meg, hogy miként változtatják meg egyes egyetemi szakok oktatását 2017 szeptemberétől. Mint arról korábban beszámoltunk, arra számítani lehetett, hogy a következő tanévre több tucat szakot szüntet meg a kormány, ám ez a módosítás váratlanul érheti a jelentkezőket.

Megszüntetnek több egyetemi szakot - ezekre most jelentkezhettek utoljára

Több képzést is megszűnik 2017-től, így ezeket utoljára a keresztféléves felvételin választhatjátok. Igaz, nagy választék nincs. Ahogy korábban már bemutattuk, hiába keresnétek a jövőben az andragógiát vagy a társadalmi tanulmányokat, több más felsőoktatási képzéssel együtt kivezetik, esetleg átnevezik őket: Számos olyan képzés is eltűnik, amelyért pár éve még az utcára is vonultak a hallgatók.

A módosítás értelmében megszűnnek a bölcsészettudomány képzési területen az anglisztika alapszakon, a művészet képzés területen a textiltervezés a táncművész
a táncos és próbatervező alapszakokon, a színházrendező (osztatlan) a színművész (osztatlan) mesterképzési szakokon a választható szakirányok. Ellenőriztük a megváltozott kormányrendeletet is, ahol csakugyan hiányzik az a korábban választható szakirányok felsorolása.

A jelentkezők számára: a szakirány egy olyan speciális képzési terület a választott szakodon belül, amelyet elvégezve még részletesebb tudásra tehetsz szert az általad legjobban kedvelt területen.

A nagyon népszerű anglisztika esetében ez azt jelenti, hogy megszűnik a két nyelvterületet megkülönböztető angol és amerikanisztika szakirány. Ezek meghatározzák a választható specilaizációkat, melyek hasonlóan megszűnhetnek, mint az angol az üzleti világban, az angol fordítói szakirány, vagy az angol az EU-ban specializáció, de a sor intézményenként változóan folytatható lenne. A szakirányok megszűnése nem jelenti, hogy a hozzájuk tartozó kurzusokat is felszámolják az intézmények, de erről mindenképp érdemes tájékozódni a kiválasztott egyetemnél vagy főiskolánál.

Frissítés: Az államtitkárság reakciója
Az oktatásért felelős államtitkárság jelezte szerkesztőségünk felé, hogy a szakirányok törlése ellenére az intézmények által indítható specializációk megmaradhatnak, ez intézményi hatáskör.
Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.