Új ösztöndíjprogramra jelentkezhetnek az orvostanhallgatók Felsőoktatás
MTI

Új ösztöndíjprogramra jelentkezhetnek az orvostanhallgatók

Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok...

Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Ezt Balog Zoltán, a tárca vezetője és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelentette be sajtótájékoztatón. Balog Zoltán kiemelte: a jövő évben több mint 50 milliárd forintnyi új forrást szeretnének teremteni, ami elsősorban az orvosok, illetve a gyógyítószemélyzet itthon maradását, illetve fizetésemelését szolgálja. Ezen belül "apró kezdeményezésnek" tűnik, de idén is folytatják a fiatal orvosjelöltek anyagi körülményeinek javítását és itthon maradását szolgáló eddig meghirdetett támogatási programokat, sőt az idén a házi gyermekorvosok számára egy új ösztöndíjprogramot hirdetnek meg. 

A miniszter azt mondta: a három program összesen 624 millió forintból valósulhat meg. Ebből a Markusovszky Lajos ösztöndíjra 558 millió, a Than Károlyra 18 millió jut, a Méhes Károly ösztöndíjprogramban 48 millió forintos keretből támogatják az orvosjelölteket. Balog Zoltán elmondta: a programban résztvevő szakorvos-, illetve szakgyógyszerész-jelöltek havi nettó 100 ezer, míg a gyermekorvos-jelöltek havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek, amennyiben vállalják, hogy a program végeztével is legalább annyi ideig ugyanott dolgoznak majd, ameddig a támogatást kapták, továbbá vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt.

Balog Zoltán azt mondta: a házi gyermekorvosok dupla díjazásának célja, hogy azokba a körzetekbe vonzzák őket, amelyek már régóta betöltetlenek. Szócska Miklós ugyanis elmondta: jelenleg az országban 36 betöltetlen házi gyermekorvosi praxis van, melyekből 24 tartósan betöltetlen. A házi gyermekorvosok átlagéletkora 57 év, ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az utánpótlásra. Azt remélik, hogy a 20 fős létszámú programnak komoly hatása lesz.

A pályázati felhívások péntektől olvashatók az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján, az www.eekh.hu oldalon. A pályázatokat folyamatosan, 2012. december 15-ig lehet benyújtani.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.