Továbbra is az utcán maradnak a hongkongi diákok Felsőoktatás
MTI

Továbbra is az utcán maradnak a hongkongi diákok

Lefújták a hongkongi tüntetők a vasárnap estére tervezett szavazást a negyedik hete tartó területfoglaló akciójuk folytatásának mikéntjéről, mivel nem tudtak megegyezésre jutni a részletekben, illetve a voksolás hasznosságában is megoszlottak a vélemények - adta hírül a helyi online média.

A kormányzati, illetve pénzügyi negyedben a Foglald el a központot! mozgalom egyik alapítója, Benny Taj úgy fogalmazott, nehéz döntést hoztak, és megígérte, hogy legközelebb körültekintőbben járnak el, egyeztetnek a diákokkal, mielőtt döntést hoznak. A tüntetők nagyobb része támogatóan fogadta a szavazás későbbre halasztását.

A diákok - mint fogalmaztak - attól is tartottak, hogy az úgynevezett kékszalagosok, a tüntetés ellenzői mozgósítják híveiket és így nem a remélt végeredmény születik. Szombaton a demonstráció ellen tiltakozó Szövetség a békéért és a demokráciáért szervezet közölte, csaknem 322 ezer aláírást gyűjtött területfoglalások beszüntetése mellett, a rendőrség támogatására.

A kínai különleges övezet egyemistái szeptember végén kezdtek tüntetni, a következő kormányzóválasztáson szabad jelöltállítást követelve - már akkor több tucat diákot vettek őrizetbe. A tüntetők nem akarnak megelégedni az "egy ember egy szavazat" új lehetőségével 2017-ben, hanem a választhatóság szabadságát is követelik, szemben a törvény által említett 1200 tagú jelölőbizottság közbeiktatásával. A felek egyelőre nem állapodtak meg újabb tárgyalások időpontjáról, és a diákok egyik vezetője azt nyilatkozta, még nem is döntöttek arról, kezdeményezzék-e egyáltalán a folytatást.

Anthony Csang, a hongkongi kormányzat szállítási és lakásügyi tárcájának vezetője vasárnap délután kijelentette, szerinte Hongkong kritikus ponthoz érkezett, s minden érintett félnek át kell gondolnia, miként előzhető meg a jelen helyzet rosszabbodása. Beszámolt róla, hogy az elmúlt hetekben a szállítást súlyosan érintették a területfoglalások, s a városvezetés nevében kifejezte reményét, hogy a tüntetők mielőbb távoznak az utakról. Spanyolországban az új oktatási törvény visszavonásáért és az oktatási miniszter lemondásáért tüntetnek a diákok: erről itt olvashattok.

A pénzügyi tárcavezető John Csang a blogján úgy vélekedett, a Foglald el a központot! mozgalom az útlezárásokkal és a bírósági döntések figyelmen kívül hagyásával akadályozza a kormányzati munkát és aláássa a jog uralmát. Szerinte a város politikai stabilitása forog kockán, ha a tüntetések új politikai paradigmává, mintává válnak. A legfrissebb jelentések arról számolnak be, hogy a diákok város különböző pontjain továbbra is lezárva tartanak közlekedési utakat, több százan sátrakban, mások az aszfalton töltik éjszakát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.