Tovább folytatódnak a diákok által szervezett tüntetések Hongkongban Felsőoktatás
MTI

Tovább folytatódnak a diákok által szervezett tüntetések Hongkongban

Verekedések, összetűzések voltak a választási reformok kiszélesítését követelő tüntetők - zömében diákok - és ellenzőik között Hongkongban, egy gyújtogatót ártalmatlanítottak - jelentette csütörtökön a helyi online média.

Hong Kong University of Science and Technology

A város forgalmas mongkoki negyedében több ponton is megpróbálták felszámolni az útakadályokat civilek, akik - úgy tudni - a taxisofőrök és diszpécserek szövetségének tagjai voltak. Dulakodás tört ki, amelynek a rendőrök vetettek véget. A legfrissebb adatok szerint nyolc embert őrizetbe vettek, a hatóság közleménye szerint "közös támadás, rendbontás nyilvános helyen, támadó fegyver birtoklása és gyújtogatás" miatt.

A South China Morning Post (SCMP) című lap helyi kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, félő, hogy a vezetőségben - az elmérgesedő helyzetet látva - a hetek óta tartó demonstráció ellen keményebb fellépést sürgetők kerekednek felül. A városi felsőbíróság a napokban két keresetnek is helyt adott, és a szóban forgó közterületek elfoglalásának megszüntetését rendelte el. Spanyolországban az új oktatási törvény visszavonásáért és az oktatási miniszter lemondásáért tüntetnek a diákok: erről itt olvashattok.

A békéltetőnek nevezett keddi tárgyalások a kormányzat és a diákszövetség vezetői között nem hoztak lényegi áttörést, a patthelyzet fennmaradt. A kormányzat hajthatatlannak bizonyult, és megerősítette, kizárólag a választásnak a jelenlegi törvényes kereteken belüli technikai, eljárási kérdéseiben hajlandó egyeztetésekre.

A kínai különleges övezet egyemistái szeptember végén kezdtek tüntetni, a következő kormányzóválasztáson szabad jelöltállítást követelve - már akkor több tucat diákot vettek őrizetbe. A tüntetők nem akarnak megelégedni az "egy ember egy szavazat" új lehetőségével 2017-ben, hanem a választhatóság szabadságát is követelik, szemben a törvény által említett 1200 tagú jelölőbizottság közbeiktatásával. A felek egyelőre nem állapodtak meg újabb tárgyalások időpontjáról, és a diákok egyik vezetője azt nyilatkozta, még nem is döntöttek arról, kezdeményezzék-e egyáltalán a folytatást.

Leung Csun-jing, a város első embere több alkalommal is kifejtette, a tüntetések parttalanok, tényleges ellenőrzést senki nem gyakorol felettük, a kaotikus helyzetnek pedig előbb-utóbb véget kell vetni. Mivel a terület elhagyására vonatkozó felszólításoknak a tüntetők nem tesznek eleget, sokan aggódnak amiatt, hogy az utak megtisztítása végül erőszakba torkollik majd - jegyezte meg az SCMP forrása.

Helyszíni jelentések szerint a kormányzati, pénzügyi negyedben továbbra is mintegy száz sátor áll, a város három elfoglalt pontján egyelőre nincs jele annak (az esős éjszaka ellenére), hogy a diákok távozni készülnének.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.