Tovább emelnék a hallgatói ösztöndíjakat Felsőoktatás
MTI

Tovább emelnék a hallgatói ösztöndíjakat

Kilencmilliárd forinttal javasolja megemelni a hallgatói ösztöndíjakra fordított évi huszonegy milliárd forintos összeget a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - mondta a szervezet elnöke.

Gulyás Tibor a HÖOK közgyűlését követő sajtótájékoztatón hangoztatta: olyan javaslatot tesznek a hallgatói normatíva emelésére, felosztására, amely reményeik szerint kedvezően hat az ösztöndíjrendszerre, és megfelelő teljesítmény esetén biztosítható a diákok alapvető kiadásaik fedezéséhez szükséges forrás.

Az elképzelés részleteit jövő év elejére dolgozzák ki, a változások 2017 szeptemberében léphetnek életbe - tette hozzá.

Az elnök az emelés szükségességét egy általuk indított, a hallgatók költségvetésének feltérképezésére irányuló, még folyamatban lévő kutatás eddigi eredményeivel indokolta. Ennek alapján a diákok a 2007. évivel nagyjából azonos forrással rendelkeznek, de jobban rá vannak utalva a szülői támogatásra és arra, hogy tanulmányaik mellett dolgozzanak.

Fontos infók

Ilyen ösztöndíjakra pályázhattok gólyaként

Önköltségesként tanultok? Ilyen ösztöndíjakat kaphattok

Egy halom ösztöndíjra pályázhatsz idén is

Gulyás Tibor szólt arról, hogy a közgyűlésen téma volt a hallgatói képviselők jutalmazására szolgáló közéleti ösztöndíjak pályázati és elbírálási rendje, az intézményi gyakorlatok felülvizsgálata is.

"Mivel ezzel kapcsolatban régóta érik méltatlan támadások a HÖOK-ot, a szervezet ajánlást dolgozott ki, ezt az intézmények saját döntésük alapján beépíthetik a szabályozásukba" - közölte.

Gulyás Tibor szólt arról is, hogy a HÖOK Tehetség mentorprogramot indít olyan középiskolásoknak, akik bizonytalanok, hogy jelentkezzenek-e a felsőoktatásba, illetve nagyon tehetségesek, de nincs megfelelő támaszuk felsőfokú tanulmányaikhoz.

Azt szeretnék, hogy ezek a fiatalok bekerüljenek a felsőoktatásba, diák segítők támogassák őket a munkájukban, megismertessék velük a felsőoktatási tehetséggondozási intézményrendszert - fejtette ki.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.