Tizenegy év után lemond a HÖK-elnöki posztról Török Márk Felsőoktatás
Eduline

Tizenegy év után lemond a HÖK-elnöki posztról Török Márk

Lemondott a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöki posztjáról Török Márk, aki 2007 óta töltötte be a tisztséget – erősítette meg a hírt az érdekképviselet távozó vezetője a 24.hu-nak.

A távozó érdekképviseleti vezető a 24.hu-nak elmondta, elmúlt harmincéves, és – az összeférhetetlenség mellett – ez az egyik körülmény, ami miatt lemondott. Hozzátette, hogy a rektorváltás is az okok közé tartozik. Mint mondta, a „felnőtt munkájával” kíván foglalkozni.

Török – egy évnyi, fegyelmi ügy miatti kihagyással – 2007 óta vezette a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatói önkormányzatát. Előtte, 2004-től a bölcsészkari HÖK vezetője volt. 2016 nyarán írt arról az Átlátszó Oktatás, hogy a jogszabály-módosítás miatt Török már nem lehetne EHÖK-elnök.

Pert vesztett a szegedi egyetem veterán HÖK-elnöke

Jogerősen is pert vesztett a hosszúra nyúlt szegedi hallgatói önkormányzati karrierjéről elhíresült Török Márk a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ellen - tudta meg a Magyar Nemzet. A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy a 32 éves Török Márk már 2007-ben és 2008-ban is az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke volt, majd egy kis szünetet követően 2009 óta megszakítás nélkül ő tölti be ezt a pozíciót.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.