Tömegesen fogják elhagyni az országot az érettségizők a DK szerint Felsőoktatás
MTI

Tömegesen fogják elhagyni az országot az érettségizők a DK szerint

A kormány igazságtalan oktatáspolitikai átalakítása folytatódott csütörtökön az Országgyűlésben a Demokratikus...

útlevél

A DK szerint a röghöz kötés nem vezet célra, még a felvételi előtt külföldre mennek majd a diákok

A kormány igazságtalan oktatáspolitikai átalakítása folytatódott csütörtökön az Országgyűlésben a Demokratikus Koalíció szerint. Erről Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, kiemelve: a legutóbb elfogadott törvénymódosítások is azt mutatják, hogy a kabinet csak a szólamok szintjén kívánja demokratizálni az oktatást, valójában csak keveseket akar privilegizálni, míg a többséget kiszorítaná az oktatásból.

Mint mondta, a hallgatói szerződések törvényi erőre emelésével megerősítették az egyetemisták és főiskolások röghöz kötését azt, hogy az állami támogatásért cserébe későbbi munkaidejük egy részét Magyarországon kell tölteniük. A politikus szerint ez alkotmányellenes, illetve a munka szabad áramlásáról szóló uniós alapelvvel is szembe megy, ami azt eredményezheti, hogy a legtehetségesebb fiatalok már felsőfokú tanulmányaik előtt elhagyhatják az országot.

Kifogásolta továbbá, hogy az önkormányzatoknak augusztus 31-ig kell nyilatkozniuk oktatási intézményeik épületeinek fenntartásáról, holott a végleges jövő évi költségvetés ismeretének hiányában még nem is tudhatják mennyi pénzből tudnak majd gazdálkodni.

Niedermüller Péter szerint a 2013-as büdzsé múlt heti vitájában derült ki, hogy a kormány megszüntetné a kilenc éve működő, nemzetközileg is elismert oktatási integrációs programot, amelynek keretében eddig több milliárd forintot költhettek a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.