2013. február. 07. 16:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 07. 16:50 Felsőoktatás

Több szaúdi diákot akar a magyar egyetemekre csábítani a kormány

A két állam közötti tudományos és oktatási kapcsolatok erősítéséről szóló együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá...

A két állam közötti tudományos és oktatási kapcsolatok erősítéséről szóló együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtökön, miután hivatalában fogadta Halid bin Mohamed al-Ankarit, Szaúd-Arábia felsőoktatási miniszterét.

A szaktárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az együttműködési szándéknyilatkozat az oktatási és tudományos kapcsolatok terén ösztönzi a közvetlen intézményközi kapcsolatok létrejöttét, a szakértői cseréket, a szakmai tapasztalatcserét, valamint kutatócsoportok létrehozását. A felek ösztönzik továbbá a helyi és nemzetközi konferenciákon, könyvkiállításokon való részvételt, tudományos előadások tartását.

A közleményben kitértek arra is, hogy az elmúlt években a magyar felsőoktatási intézményekben megnőtt a szaúdi önköltséges diákok száma. A 2012/2013-as tanévben már 226-an folytatnak tanulmányokat hazánkban önköltséges képzési formában, amit a szaúdi fél által biztosított Abdullah ösztöndíj tesz lehetővé. A kétoldalú találkozón a tárcavezetők egyeztettek a magyarországi tanulmányokat folytató szaúdi hallgatói létszám növeléséről is - írták.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.