Nyílt levélben vonta kérdőre Orbánt a Színművészeti rektora Felsőoktatás
Eduline

Nyílt levélben vonta kérdőre Orbánt a Színművészeti rektora

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak és Balog Zoltán erőforrás-miniszternek M. Tóth Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, aki azt kérdezi, a kormány álláspontjának tekinthető-e Kerényi Imre legutóbbi megszólalása - a miniszterelnöki megbízott az Új Színházban arról beszélt, hogy elvenné a színészképzés jogát a Színművészetitől, "a pénzzel együtt".

Kerényi Imre. Elvenné a színészképzést a Színművészetitől

Kerényi Imre az Új Színházban tartott beszélgetés-sorozatban beszélt arról, hogy minden nagy magyar dráma szakrális mű is, de nem mindegy, hogy hogyan közelítik meg a darabokat. Azt mondta, itt a probléma az, hogy rendező- és dramaturgképzésben "egy olyan -izmus vette át az oktatási főhatalmat, ami erre nemet mond" - jelentette ki.

"Ezért én nagyon fontosnak tartom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Budapesten történjen változás, történjen valami. Ha más nem, egy ellenegyetem szervezése akár a Ludovikán belül. … Ha én lennék az alkirály, elvenném a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát, a pénzzel együtt" - mondta Kerényi Imre. A kijelentéseit taps és nevetés fogadta.

M. Tóth Géza, az SZFE rektora ezért nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben azt kérdezi, hogy "a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékekmegőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásért felelős miniszterelnöki megbízott úr" véleménye mennyiben tekinthető a miniszterelnök hivatalos véleményének.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.