Kemény hangú választ küldött Kerényinek a színművészeti Felsőoktatás
Eduline

Kemény hangú választ küldött Kerényinek a színművészeti

"Tiltakozunk Kerényi Imre, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) korábbi tanárának gyűlöletkeltő kijelentései...

Közleményben választ Kerényinek a Színház- és Filmművészeti Egyetem

"Tiltakozunk Kerényi Imre, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) korábbi tanárának gyűlöletkeltő kijelentései ellen, melyekkel kísérletet tesz az egyetem lejáratására és hallgatóink megbélyegzésére. Rágalmazó szavaival nemcsak az egyetemet és a Nemzeti Színházat illeti, hanem rajtuk keresztül színészeket, rendezőket, színházi embereket, az egész magyar művészvilágot és egyetemi polgárságot sérti meg" - írja pénteki közleményében a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kerényi Imre miniszterelnöki kormánymegbízott egy áprilisi, a Belvárosi Polgári Szalonban tartott beszélgetésen azt mondta: "mint a nyavalya", úgy venné el a színművészeti pénzét, mert elégedetlen az oktatással. Kerényi Nemzeti Színházról tett kijelentéseiről itt olvashattok.

Kerényi szerint nagyon sok olyan magyar felsőoktatási intézmény van, ahol van tennivaló. "Én arról álmodoztam pár éve, hogy itt megnyerik a választást, aztán egy alkirály odakerül, és kézbe veszi a színészoktatást. Van itt egy feladat. A színészek sűrűjébe látok vagy járok, és egyszerűen nem tudnak olyan dolgokat, amit muszáj tudni. Nem rendelkeznek olyanfajta műveltséggel és varázslattal, amivel egy természetes magyar színészegyéniség, egy ügyes kántor ma Zalaegerszegen… Ott volt a képesség" - tette hozzá.

Ascher Tamás rektor már szerdán reagált Kerényi szavaira a Facebookon: szerinte a kormánymegbízottnak fogalma sincs, mi történik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, milyen együttműködések, európai kapcsolatok, hányféle új képzést indítottak a pénztelenség ellenére. "Természetesen évek óta semmit se látott az egyetemen, ahonnan önként, sértetten távozott" - írta.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.