Szexista bevándorlós viccet posztolt a szegedi kancellár Felsőoktatás
Eduline

Szexista bevándorlós viccet posztolt a szegedi kancellár

A Szegedi Tudományegyetem kancellárja, Devecz Miklós megbotránkoztató posztot osztott meg Facebook-oldalán.

Devecz Miklós nem először került a figyelem középpontjába, ő volt ugyanis az, aki a szegedi egyetem szépségversenyén zsűrizte a női hallgatókat, valamint aki szerint az egyetemi hallgatóknak az a dolga, hogy hallgassanak és tanuljanak.

Az Átlátszón megjelent írás szerint a kancellár érdekes megközelítést talált a menekültkérdéshez. A poszt egy csoport meztelen, fehér nőt ábrázol, lengyel felirattal, amelynek a jelentése az, hogy „végre normális bevándorlók.” A képet róla itt találjátok.

„A kancellár egy olyan politikai üggyel viccel, amelynek rengeteg halálos áldozata van már eddig is, továbbá a fehér, meztelen nők tárt karokkal fogadása megalázó a nőkre nézve és az ebbe a kategóriába nem eső, muszlim többségű menekültekre nézve is súlyosan sértő” – írta a lap.

A Szegedi Tudományegyetem jelenleg hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata szerint a kancellár az intézmény első számú működtetője, így a rektor után az egyetem második legbefolyásosabb személye – emlékeztet a cikk, amely arra is rámutat, hogy a kancellár – akinek a profilképe az egyetem hivatalos címere –, nyilvános véleménynyilvánítása felveti a kérdést, hogy a vezető mennyire képviseli az intézményhez méltó módon annak szakmai működését, előmenetelét és hírnevét.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.