Rekordot döntött az idei Campus Fesztivál Felsőoktatás
MTI

Rekordot döntött az idei Campus Fesztivál

Az idei Campus Fesztiválon megdőlt a tavalyi 85 ezres látogatottsági rekord, a vasárnap hajnalban véget ért négynapos rendezvényen összesen csaknem százezren buliztak a Nagyerdő fái alatt - összegezte a találkozó mérlegét a fesztivál igazgatója.

Miklósvölgyi Péter az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évhez képest a programok jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlottak. Az előzetes statisztikák alapján idén már az 50 százalékot is meghaladta a régión kívülről érkezett látogatók aránya, a Campus országos nagyrendezvénnyé vált.

A fesztiváligazgató értékelése szerint bevált a két nagyszínpados elrendezés. Elmondta, minden rendben zajlott a fesztivál ideje alatt és a várakozásoknak megfelelően sikerült megdönteni a tavalyi látogatói csúcsot, az idén 98 ezren kapcsolódtak ki Debrecenben.

A terület helyreállítása vasárnap megkezdődött, de "fejben" már a jövő évi találkozón gondolkodnak, és készülnek a jubileumi 10. Campus Fesztiválra - fűzte hozzá. Bakó Csaba sajtófőnök elmondta: a Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron hét külföldi sztárzenekar mellett csaknem 200 hazai fellépő szórakoztatta a közönséget, emellett ugyanennyi nem zenei program is szerepelt a kínálatban.

Az idei Campus a fejlesztésekről is szólt. A szervezők megduplázták a kerékpártárolók és a mobil WC-k számát, bevezették a készpénzmentes fizetési rendszert és a nagyobb programhelyszínek nézőterét is kibővítették.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.