Plágiumgyanú: öttagú bizottság vizsgálja Schmitt doktori disszertációját Felsőoktatás
Eduline

Plágiumgyanú: öttagú bizottság vizsgálja Schmitt doktori disszertációját

Öt tagból álló tényfeltáró bizottság készít jelentést március 28-ig a Semmelweis Egyetemnek Schmitt Pál köztársasági...

Öt tagból álló tényfeltáró bizottság készít jelentést március 28-ig a Semmelweis Egyetemnek Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezéséről - mondta Tóth Miklós, az egyetem testnevelési és sporttudományi karának dékánja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Tóth Miklós elmondta, az egyetem vezetésének kérésére, hétfőn hozta létre azt a bizottságot, amelyben "külsős és belső tagok" is helyet kaptak, kiválasztásuknál pedig kizárólag szakmai szempontokat vettek figyelembe. A testületben így helyet kapott a nyelvekhez, a joghoz, a sporthoz és a társadalomtudományokhoz értő szakember is - tette hozzá.  

Kiemelte: a tényfeltáró bizottság március 28-ig készíti el a mindenre kiterjedő jelentését, amelyben az egyetem kérdéseire, elvárásaira válaszolnak, minden további következtetést a Semmelweis Egyetemnek kell majd levonnia.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.