Amerikai kutatók pénzt adtak a gyerekeknek, és ez teljesen megváltoztatta őket Felsőoktatás
Eduline

Amerikai kutatók pénzt adtak a gyerekeknek, és ez teljesen megváltoztatta őket

A pénz a gyerekeket is megváltoztatja. Egyrészt sokkal motiváltabbá teszi őket, másrészt viszont sokkal önzőbbé is. Kivételesen nem brit, hanem amerikai tudósok bizonyítottak, de a kísérlet elég lehangoló eredményekkel zárult.

 

A University of Minnesota és a University of Illinois kutatói érdekes dolgokra jöttek rá a gyerekek pénzhez fűződő viszonyát tekintve. A gyerekek még azt sem tudják, mi pénz, de ha találkoznak vele, egyből megváltoztatja őket.

A kísérletben 550 három és hat év közötti amerikai és lengyel gyerek vett részt. A gyerekek elé gombokat és pénzt tettek, majd megkérték őket, hogy válasszanak. A pénzt választó gyerekek az ezután elvégzendő feladvánnyal jóval több időt töltöttek el, mint azok, akik a gombokat választották.

Ezután újabb feladat jött: előbb választottak a gomb és a pénz közt ismét, majd segíteni kellett a kísérletet végzőknek felkészülni a következő feladatra. Akik a pénzt választották, sokkal kevésbé voltak segítőkészek. Elismételték a kísérletet, de ezúttal a gombok és a pénz mellett cukorkát is lehetett választani. Ezután ki kellett választani minél több Disney-matricát, amiket a másik csoportnak adhatnak a gyerekek. Mondani sem kell, a pénzt választók kevesebb matricával akarták meglepni a többieket.

A pénz kétélű fegyver – összegezték a látottakat a kutatók. Egyrészt motiválja a gyerekeket, akik ezáltal jobban koncentrálnak, másrészt sokkal kevésbé lesznek érzékenyek más gondjaira.

„A pénz az egyik legalapvetőbb része kultúránknak” – mondta Lan Chaplin, a chicagói intézmény professzora. Szerinte ezért van az, hogy még a 3 éves gyerekek viselkedését is befolyásolja.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.