Ilyen változás vár a pécsi egyetemre, itt vannak az új rektor tervei Felsőoktatás
MTI

Ilyen változás vár a pécsi egyetemre, itt vannak az új rektor tervei

A jelenlegi mintegy 21 ezerről az új rektori ciklus végéig 25 ezerre kívánja emelni hallgatóinak létszámát a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - hangzott el a felsőoktatási intézmény új vezetőségét bemutató sajtótájékoztatón hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen.

Miseta Attila rektor a következő időszak feladatairól szólva közölte: bízik abban, hogy a PTE a következő években gyorsuló fejlődés részese lesz. Az egyetemnek növelnie kell saját bevételeit - mondta, majd utalt arra, hogy 2020 után az európai uniós források "valószínűleg" a mostaninál szigorúbb kritériumok alapján lesznek elérhetőek.

Lengvárszky Attila rektori megbízott a tradíció és az innováció fontosságát is hangsúlyozva elmondta, hogy minősített oktatóik számát 10 százalékkal szeretnék emelni. A hallgatói létszámot a jelenlegi mintegy 21 ezerről 25 ezerre kívánják növelni, azon belül pedig a külföldi hallgatók számát 5 ezerre - tette hozzá.

A rektori megbízott egyúttal célként jelölte meg, hogy három nemzetközi és három felsőoktatási rangsorban a magyarországi intézmények közül legalább a negyedik helyen szerepeljen a PTE.

Lengvárszky Attila a többi között szólt a minőségi kollégiumi férőhelyek növelését célzó tervekről, a hallgatói érdekképviseleten belül felállítandó rektori ombudsmanról, illetve kitért arra is, hogy szeretnék megállítani a Pécsről és a régióból történő elvándorlást. Szavai szerint az egyetem "természetes szövetségesnek" tekinti a paksi atomerőművet és a Paks 2. projektet. A szervezeti változásokra térve a rektori megbízott kiemelte: fontosnak tartják a szenátus döntéshozó szerepének erősítését és az egyetemi bürokrácia csökkentését.

Gábriel Róbert, a PTE általános, tudományos és innovációs rektorhelyettese beszámolt arról, hogy az intézmény jelenleg is világszínvonalú teljesítményt nyújtó kutatócsoportjai mellé a jövőben szeretnének "még néhányat felzárkóztatni". Megfogalmazása szerint nem irreális cél, hogy a PTE oktatói, kutatói rendszeresen publikáljanak a legmagasabb színvonalú nemzetközi tudományos folyóiratokban.

Betlehem József stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese komoly stratégiai feladatnak nevezte az egyetem belső erőforrásainak még hatékonyabb kihasználását. A finanszírozásról megjegyezte, hogy az európai uniós források felhasználásában a jövőben sokkal fontosabb lesz a nemzetközi szerepvállalás és kapcsolatrendszer. Az eddigieknél sokkal koordináltabb együttműködést kell megvalósítania az egyetemnek helyi, megyei és országos szinten is - fűzte hozzá.

Péley Bernadette oktatási rektorhelyettes a többi között arról beszélt, hogy kiterjesztik és továbbfejlesztik az oktatók teljesítményértékelő-rendszerét. A meglévők mellett pedig olyan képzések indítását tervezik, amelyek csak Pécsett lesznek megtalálhatóak - közölte.

Az egyetem MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a "lehető legtöbb" szakot duális képzéssé alakítanák át a már így működő műszaki tanulmányokhoz hasonlóan, annak érdekében, hogy a hallgatók már az egyetemi éveik alatt megtapasztalhassák, miként ültethetik át az elméletet a gyakorlatba.

Több nagy egyetemet is új rektor vezet nyártól

Új rektort neveznek ki a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyeteme és a Semmelweis Egyetem élére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában. A köztársasági elnök április 23-án kelt határozata szerint - Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások korábbi miniszterének javaslatára - a Magyar Táncművészeti Egyetemen Bolvári-Takács Gábor egyetemi tanárt bízták meg a rektori feladatok ellátásával idén augusztus 16-tól 2023.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.