Palkovics megvétózta a rektorválasztást a Semmelweis Egyetemen Felsőoktatás
Eduline

Palkovics megvétózta a rektorválasztást a Semmelweis Egyetemen

Megvétózta a felsőoktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem Szenátusának korábbi döntését, így csütörtökön újra rektorválasztás lesz: most dőlhet el, hogy Szél Ágoston vagy Merkely Béla lesz-e a befutó – tudta meg MedicalOnline.

Az egyetem szenátusa április elején egyszer már döntött a rektor személyéről, akkor a két pályázó közül a hivatalban lévő rektort választották újra. A Népszabadság úgy tudja, ezen a fórumon ott ült a törvényességi felügyeletet ellátó Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője is.

Ennek ellenére – a MedicalOnline hírportál szerint – Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem (SE) április 8-án hozott határozatai közül most kifogásolta azt, amelyben a grémium az eddigi rektort, Szél Ágostont javasolta a poszt további betöltésére.

Az államtitkári kifogásnak az egyetem köteles eleget tenni, a döntés nem hajtható végre, így a rektorválasztást meg kell ismételni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.