Óvintézkedésre készül három magyar egyetem az Ebola-járvány miatt Felsőoktatás
MTI

Óvintézkedésre készül három magyar egyetem az Ebola-járvány miatt

Az Ebola-járvány miatti óvintézkedésekre készül a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem is, mivel hamarosan megérkeznek a náluk tanuló afrikai diákok - írta a szombati Népszabadság.

A lapban arról számoltak be, hogy a Debreceni Egyetemen hamarosan több mint 300 afrikai diák érkezik meg a tanévkezdésre. Az illetékes szakhatóságokkal egyeztetve kérdőívet és nyilatkozatot küldtek ki az érintett hallgatóknak. Egyben megjegyezték azt is, hogy a külföldről érkező hallgatók egészségügyi biztosítása és szűrése évek óta megoldott.

A Szegedi Tudományegyetemen 120 nigériai diák lehet érintett. Itt is kérdőívet és nyilatkozatot töltenek ki a diákok. Bari Ferenc, az orvostudományi kar dékánja elmondta, hogy a külföldi diákokat kezelő háziorvos is felkészült a betegség esetleges felbukkanására. 

A Pécsi Tudományegyetemen a lapnak elmondták: az intézmény hallgatóinak minden év elején át kell esniük átfogó egészségügyi vizsgálaton. A szakemberek szerint szinte elhanyagolható a valószínűsége annak, hogy Magyarországon is megjelenjen az Ebola vírusa - jegyzi meg a lap.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.