2012. február. 03. 10:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 03. 10:02 Felsőoktatás

Ösztöndíjat kapnak a turizmus-vendéglátás szakosok a NYME-n

Start ösztöndíjprogramot indít elsőéves, turizmus-vendéglátás szakos hallgatóknak a Nyugat-magyarországi Egyetem győri...

Start ösztöndíjprogramot indít elsőéves, turizmus-vendéglátás szakos hallgatóknak a Nyugat-magyarországi Egyetem győri Apáczai Csere János Kara - mondta Cseh Sándor dékán.

Tájékoztatása szerint az első félévben ezen a szakon minden nappali tagozatos hallgató 50 ezer forint támogatást kap, ezzel kompenzálja a felsőoktatási intézmény a 150 ezer forintos önköltséget. A második félévtől a tanulmányi eredményt veszik figyelembe az ösztöndíj mértékének megállapításánál - jegyezte meg a dékán.

Cseh Sándor utalt arra: a turizmus-vendéglátás szak nem kapott államilag támogatott létszámot, így a diákok csak önköltséges formában vehetnek részt ebben a képzésben. Kiemelte, hogy a szakot szeretnék fenntartani, annak infrastruktúráját jelentős beruházásokkal alakították ki az elmúlt években. Mint mondta, száz fiatal beiskolázása lenne optimális ezen a területen.

Az Apáczai Csere János Kar vezetője szólt arról is, hogy az ötven legmagasabb felvételi pontszámot elért elsőéves számára ingyenes kollégiumi helyet biztosítanak az első félévben, függetlenül attól, hogy melyik önköltséges szakon kezdik meg tanulmányaikat a diákok. Ez havonta 17.500-18.000 forint támogatást jelent. Akik nem veszik igénybe a kollégiumot, azoknak ugyanekkora értékben ingyenes étkezési lehetőséget ajánlanak fel - közölte a kar dékánja.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.