Csaknem önálló vendéglátó- és szórakoztatóipar épül az egyetemisták egyedi igényeinek kiszolgálására.

Csaknem önálló vendéglátó- és szórakoztatóipar épül az egyetemisták egyedi igényeinek kiszolgálására. A klubok és fesztiválok közös nevezője a zártkörűség és az olcsóság.

„Életed legboldogabb időszaka lesz” – a frázis szinte minden családban elcsattan, ahol a gyerek első egyetemi szemeszterére készül, ő pedig legkésőbb a végzés után néhány évvel be is látja, hogy a szülőknek igazuk volt. A jóslat valóra váltásán nemcsak maguk a hallgatók dolgoznak: komplett vendéglátó- és szórakoztatóipar épül a népes közönség kiszolgálására.

Ezek a klubok és fesztiválok egyszerre integráns részei és különcei a szórakozóhelyek országos hálózatának, illetve a rendezvények láncának, hiszen kapuik nyitva állnak a nagyközönség előtt is, és sokuk konkurál a piac más szereplőivel, ugyanakkor szinte minden tekintetben különböznek a többiektől.

A legkisebb közös többszörös

Természetesen belülről sem teljesen egységes ez a szegmens: a piaci érdekeltség helyenként és szintenként is eltérő lehet. Legkisebb közös többszörös azonban egyértelműen van, és ez az egyetemisták közösség iránti igénye és vékony pénztárcája.

Mint azt minden egyetemi programszervező kiemeli, a hallgatók olyan közönséget alkotnak, amelynek elvárása, hogy saját, jól megkülönböztethető, lazább és elfogadóbb közegében, olcsón szórakozhasson. Ez az egyetem érdekeivel is találkozik, hiszen sosem árt, ha a saját látóterében tudhatja a diákokat, de a vállalkozók szemét is felcsillantja, hiszen ha nem is nagyfogyasztó, de nagy létszámú tömegről beszélünk – és máris kész a heterogén, ám egyformán az otthonosságra és a megfizethetőségre törekvő szereplőkből álló piac.

Családi kör

Ha a kollégiumi szobai buliktól eltekintünk, a szerveződések legelemibb szintjén olyan kis klubok találhatók, mint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Martos Flóra Kollégiumában működő Martos Csocsó Klub. A hely tulajdonosa a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Hallgatói Képviselete (HK), üzemeltetője pedig az egyetemen működő nonprofit Kft., amelyek egy-egy egyenrangú felelőst delegálnak a klub élére – mondja Mlinárik Lilla, a HK részéről kijelölt klubvezető.

Noha van mérhető forgalom, és a személyzet fizetésért dolgozik az egyetemi iskolaszövetkezetben, piaci jellegről ezen a szinten alig lehet beszélni. A munkatársak ugyanúgy a hallgatók közül kerülnek ki, mint a vendégek, és bár az ajtó mindenki előtt nyitva áll, a kívülről betévedők nagy része is véndiák, így egyáltalán nem szokatlan a mackónadrágban és papucsban sörözgető vendég.

Diszkósodás és italakciók

Az ennél jóval nagyobb, több száz fő befogadására képes helyeken ilyen látvány már aligha fogadja az embert. Bár nem aranyszabály (lásd Debrecent, ahol non-profit kft. az üzemeltető), ezeket a klubokat ma már sokszor az épületet biztosító egyetemtől független, profitorientált gazdasági társaságok működtetik, és bevallottan konkurálnak is a környezetükben lévő többi szórakozóhellyel, hiszen látogatóik közt megtalálhatók a „külsősök” is.

Ránézésre tehát semmi nem különbözteti meg őket a többi szórakozóhelytől, a szombathelyi Savaria Egyetemi Központban működő aClub üzletvezetője, Kocsis Attila és budapesti kollégája, az ELTE-BTK Trefort-kerti campusán üzemelő Könyvtár Klubot irányító Nemes Zombor azonban egyetért abban, hogy minden szempontból egyediek.

Árak tekintetében természetesen ezek a helyek is az egyetemisták szerényebb lehetőségeihez alkalmazkodnak, belépőt legfeljebb csak a külsősöktől szednek, és működésük ideje is hasonló a kis kollégiumi klubokéhoz, azaz korán nyitnak, és a diákok körében az átlagos szórakozóhelyek holtidejében, hétfőtől csütörtökig bonyolítják a nagy forgalmat.

Hétvégére azonban a kisebb intézményekkel szemben nem bezárnak, hanem az ingázó diákok hazautazásával egyszerűen lecserélődik a publikumuk: Kocsis Attila és Nemes Zombor tapasztalata egyaránt az, hogy a hétközbeni 70:30-as diák-külsős arány ilyenkor megfordul.

Hova lettek?

A rendszerváltás előtti és környéki időszak, valamint a kilencvenes évek legendás budapesti egyetemi klubjai közül ma már egy sem működik eredeti formájában. A Kertészeti Egyetem klubját idén éppen húsz éve, hogy bezárták balesetveszély miatt, a felélesztésére tett kísérletek sikertelenek voltak. Az 1968-ban Kelet-Közép-Európa első egyetemi klubjaként megnyílt E-Klub 1990-ben a BME területéről a Népligetbe költözött, ahol 2008-as megszűnéséig fogadta a vendégeket. A Közgáz Pince nemrégiben a Morrison’s szórakozóhely-hálózat része lett, és Morrison’s Közgáz néven folytatja működését.

A programkínálat egyedisége egyfelől abban nyilvánul meg, hogy speciális egyetemi műsorok is helyet kaphatnak benne, másfelől pedig abban, hogy a hagyományos koncertvonalon jóval szűkebb a kínálat, mint máshol. Ennek oka Kocsis Attila szerint az, hogy az egyetemisták érdeklődése beszűkült, a biztos sikert jelentő fellépők gázsija pedig egyszerűen nem gazdálkodható ki.

Ezt támasztja alá a Negative Art koncertszervező irodát vezető Varga Balázs véleménye is, aki azt mondja: az élőzene a legtöbb ilyen helyen visszaszorul, a tendencia a kényszerű diszkósodás, mert a biztos és olcsó megoldás az, hogy a jegybevétel helyett a fogyasztásra helyezik a hangsúlyt, és italakciókkal csábítják be a közönséget. Az élőzenével rendszeresen jelentkező Könyvtár Klub ilyen szempontból tehát szerencsés, bár DJ-bulik itt is vannak, és hamarosan karaoke-esték is lesznek.

A kihívásokkal teli környezetben a rentábilis működés megoldására több stratégia is létezik. Míg Varga Balázs azt emeli ki, hogy a szervezők sokfelé számíthatnak a hallgatói önkormányzatok kulturális keretéből kapott pénzre, az aClub inkább a hétvégi programokkal kompenzál, a Könyvtár Klubot működtető KipCor Kft. pedig menzát és büféket is üzemeltet, továbbá nyáron szabadtéri programokat is szervez a Trefort-kertben. A lehetőségek természetesen azon is múlnak, hogy milyen a munkakapcsolat a befogadó egyetem és a cég között: míg az aClub önállóan dolgozik, a Könyvtár Klub az ELTE-vel folyamatosan egyeztetve alakítja ki programját.

Bus András