Megvan, ki kap köztársasági ösztöndíjat a 2014/2015-ös tanévben Felsőoktatás
Eduline

Megvan, ki kap köztársasági ösztöndíjat a 2014/2015-ös tanévben

Nyivánosságra hozta a 2014/2015-ös tanév köztársasági ösztöndíjasainak listáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Már elérhető azoknak a hallgatóknak a listája, akik a 2014/2015-ös tanévben köztársasági ösztöndíjat kapnak - a névsort innen tölthetitek le.

Köztársasági ösztöndíjra június végéig-július elejéig lehetett pályázni a felsőoktatási intézményekben. A 10 hónapon keresztül, havi 34 ezer forintos támogatással járó ösztöndíjat azok kaphatják meg, akik nappali alapképzésen, mesterképzésen vagy egységes, osztatlan szakon tanulnak, legalább két félévre bejelentkeztek már, és legalább 55 kreditet szereztek.

A döntésnél figyelembe vették többek között a tanulmányi eredményt, a tudományos és az önkéntes munkát is - általában több nyelvvizsga, publikáció és OTDK-helyezés is kell az ösztöndíjhoz. Milyen támogatásra pályázhatnak az elsőéves hallgatók? Erről itt olvashattok, az önköltséges diákok ösztöndíjainak listáját pedig itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.