Nógrád megye sem marad felsőoktatás nélkül Felsőoktatás
MTI

Nógrád megye sem marad felsőoktatás nélkül

Az Óbudai Egyetem telephelyet hoz létre Salgótarjánban, ahol 2017-ben elindítják a felsőoktatást. A megyei jogú város közgyűlése csütörtökön fogadta el az erről szóló javaslatot.

Az előzményekről Fekete Zsolt polgármester elmondta, 2014 őszén hívták életre a Salgótarjáni Felsőoktatási Kabinetet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ismét legyen felsőoktatási intézmény a városban és Nógrád megyében. A cél elérésére együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat az Óbudai Egyetemmel. 2015 őszén pedig közösen indítottak felvételi előkészítő kurzust tizenegyedikeseknek matematikából és fizikából.

A csütörtökön elfogadott szándéknyilatkozat értelmében az Óbudai Egyetem a volt Nemzeti Szociális és Családpolitikai Intézet állami tulajdonban lévő épületében létesít telephelyet felsőoktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének megvalósítása érdekében.

A telephelyen 2017 szeptemberében - vagy ha a jogszabályi környezet lehetővé teszi, már 2017 februárjában - indítják el a felsőoktatási szakképzést, figyelembe véve a helyi vállalatok igényeit is. Az önkormányzat tíz éven keresztül hozzájárul a telephely működéséhez.

Az ülésen Salgótarján képviselői egyperces néma felállással adóztak Fodor János emlékének. Az Óbudai Egyetem rektora hosszan tartó, súlyos betegség után életének 60. évében hunyt el.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.