Nemmel szavazott a szenátus, Balog mégsem tágít a Corvinus szétszakításától Felsőoktatás
Eduline

Nemmel szavazott a szenátus, Balog mégsem tágít a Corvinus szétszakításától

A Budapesti Corvinus Egyeteme szenátusi ülésén fölényes többséggel szavazták meg, hogy nem egyeznek bele a budai karok elvételébe. Ugyanakkor ez már nem másítja meg Balog Zoltán döntését, aki mindenképpen a Szent István Egyetemmel való integrációt szorgalmazza.

Szerda délelőtt találkozott Balog Zoltán miniszter a Budapesti Corvinus Egyetem rektorával és a budai karok dékánjaival. A megbeszélés után 11 órakor kezdődött az egyetem szenátusi ülése, melyen a Szent István Egyetemhez való csatlakozásról szavaztak, valamint arról, hogy ezt az integrációt eltolják-e a tanév végére.

A szenátus véleménye igazából már mellékes, hiszen a reggeli megbeszélésen a miniszter bejelentette, már meghozta a döntését, mindenképpen a Szent István Egyetemhez csatolják a budai campust. Erről itt olvashattok bővebben.

A szenátus 7 igen, 17 nem és 5 tartózkodás mellett az integrálás ellen szavazott. A határidő eltolását 15-en támogatták, 13-an nem és 1 érvénytelen szavazat született.

Rostoványi Zsolt, a Corvinus rektora elmondta, sajnálja, hogy a fenntartó az általuk felsorakoztatott szakmai érvekkel szemben más szempontokat tartott fontosnak. Megköszönte a budai karok – tájépítészet, élelmiszertudományi, kertészettudományi kar – eddigi munkáját.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?