Német nyelven tanulhatnak a közszolgálati egyetem hallgatói Felsőoktatás
MTI

Német nyelven tanulhatnak a közszolgálati egyetem hallgatói

Megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem: a két...

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem évnyitója. Német nyelven is tanulhatnak a hallgatók

Megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem: a két felsőoktatási intézmény együttműködésének célja elsősorban az állam- és közigazgatás-tudomány oktatásában és kutatásában a nemzetközi kapcsolatok erősítése, a hallgatóknak minél szélesebb lehetőségek biztosítása, valamint az oktatók és a két intézmény kapcsolatainak fejlesztése és kiterjesztése. A cél továbbá a magyar diplomáciai és a nemzetközi közszolgálati képzés erősítése a két egyetem oktatóinak együttműködésével.

Az NKE hallgatói a jövőben lehetőséget kapnak arra, hogy idegen (elsősorban német) nyelven folytassák tanulmányaikat, illetve mindkét intézmény hallgatóinak lehetővé teszik a kreditalapú áthallgatást. A doktori képzésben az államtudomány és a politikatudomány oktatási-kutatási eredményeinek kölcsönös hasznosítására terjed ki a megállapodás.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.