Nem tudni, hány diákot zaklatnak Magyarországon Felsőoktatás
Eduline

Nem tudni, hány diákot zaklatnak Magyarországon

A gólyatábori erőszak keltette botrány sem volt arra elég, hogy felmérjék a helyzet súlyosságát.

A Magyar Nemzet emlékeztet rá, hogy itthon továbbra sem készült felmérés azzal kapcsolatban, hogy hány diákot ér valamilyen szexuális jellegű abúzus a felsőoktatásban eltöltött évei alatt.

Az Egyesült Államokban ma is zajlik az egyetemek átvilágítása, és a statisztikák szerint a felsőoktatásban tanuló nők 21 százalékát érte szexuális erőszak, ami brutális szám.

Ehhez egy lelkes aktivista, Annie E. Clark közbenjárására volt szükség. A fiatal lány az intézmények vezetőinél hiába kopogtatott, ők elzárkóztak a szennyes kiteregetésétől, ekkor magasabb szintek felé fordult, a hatóságok ezek után kezdték el felderíteni az eseteket.

A hazai egyetemek honlapján a lap nem talált olyan menüpontot, ami az ilyen jellegű támadások áldozatain hivatott segíteni. Az ELTE jogi kara a gólyatábori eset után mentorprogramot indított, illetve az intézmény többi karán is elkezdte felmérni a helyzetet.

Arról nem kaphatunk egyelőre képet, hogy hány nőt ér szexuális jellegű zaklatás vagy erőszak a hazai felsőoktatásban.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?