Nem indul a furcsa közszolgálati újságíró képzés az NKE-n Felsőoktatás
Eduline

Nem indul a furcsa közszolgálati újságíró képzés az NKE-n

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen úgy gondolták, hogy az újságíróknak szükségük van vonalzókra, ha a közpénzek elköltéséről írnak - például kritikusan. Ehhez képest mégsem lesz ilyen képzés, de nem adják fel.

Mégsem indul el az NKE közpénzügyi szakújságíró képzése - tudta meg az Átlátszó.

    A képzés célja, hogy 2 félév alatt „a hallgatók elsősorban azokkal a szakmai irányzatokkal ismerkedjenek meg az oktatás során, amelyek a pénzügyi-gazdasági világválság megjelenése óta egyre meghatározóbbá válnak a gazdaságpolitikában és a közgazdaságtanban”.

    Az egyetemi vagy főiskolai diplomával már rendelkező hallgatók a tanterv szerint jogi, gazdasági és médiatovábbképzésben részesülnek, a 2. félév végén pedig szakdolgozatot kell írniuk.

- állt az egykori felhívásban. Aki mégis úgy gondolja, hogy a kormány kedvenc egyetemétől kell megtanulnia, hogy miként kell írni az általuk elköltözz közpénzekről, az ne csüggedjen, mert az idei tanév tavaszi félévében is elindítják.

A képzésért az a Lentner Csaba (egyetemi tanár) felel, aki kuratóriumi tagja a Magyar Nemzeti Bank Pallasz Athéné Alapítványainál, mely az utóbbi időben átszőtte a magyar felsőoktatást, emellett állandó kritikák kereszttüzében áll a közpénzek sajátos elköltése miatt.

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.