Most már biztos: hétfőn sem tárgyal Baloggal a HÖOK Felsőoktatás
MTI

Most már biztos: hétfőn sem tárgyal Baloggal a HÖOK

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a felsőoktatás átalakítására vonatkozó részletek...

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a felsőoktatás átalakítására vonatkozó részletek ismerete nélkül nem szerencsés előrehozni a kedd délre egyeztetett találkozót az emberi erőforrások miniszterével.

Nagy Dávid, a szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel azt közölte: meggyőződésük, hogy elsősorban nem gyors, hanem jó és megalapozott döntésekre van szükség a nemzet jövőjét meghatározó oktatáspolitikai kérdésekben. "Ennek okán a hétfői meghívásnak nem tudnak eleget tenni" - erősítette meg, hozzátéve: erről az Emberi Erőforrások Minisztériumát levélben értesítették, illetve kérték, hogy írásban kapjanak tájékoztatást az új elképzelésekről.

Kitért arra is, hogy a HÖOK és a Hallgatói Hálózat együttműködésének jegyében felkéri a Hallgatói Hálózatot, hogy delegáljon egy tagot a keddi egyeztetésre. Nagy Dávid egyúttal jelezte: hétfőn tanácskoznak a HÖOK döntéshozó testületei, majd sor kerül az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum első ülésére is.

A HÖOK elnöke megjegyezte: meglepődve értesültek Orbán Viktor bejelentéséről, amely szerint a 2013-as felvételi eljárás során nem lesznek keretszámok. Az elképzelés részleteit egyelőre homály fedi - tette hozzá.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.