Minden állami vezetőt egyetemre küldene Orbán Felsőoktatás
eduline/mti

Minden állami vezetőt egyetemre küldene Orbán

A kormánynak célja, hogy valamennyi állami vezető részesüljön államtudományi képzésben, legyen szó területi vagy központi szerv vezetőjéről - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) lapjának adott interjújában.

A Bonum Publicum Magazin legfrissebb számában megjelent interjúban a miniszterelnök elmondta, az államtudományi képzés átalakításával olyan közigazgatási tisztségviselőket kell képezni, akik "a szakmai tudásuk mellett elkötelezettek a nemzeti érdek képviselete, a morális tartás és a köz szolgálata iránt".

A kormányfő az Nemzeti Közszolgálati Egyetemről azt mondta, a teljesítmény visszatükrözi az alapító szándékát.

Szerinte az egyetem 2010-es megalapítása hosszú távú válasz volt az elmúlt évtizedek problémáira.

Kifejtette, hogy az NKE megalakítása jelentős lépés a közigazgatás reformjában, mert olyan szakembereket képez, akik új generációját adhatják annak az államnak, amelynek felépítésén a kormány megalakulása óta dolgozik.

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.