Milliárdoktól esnek el a legnagyobb egyetemek Felsőoktatás
MTI

Milliárdoktól esnek el a legnagyobb egyetemek

Az állami egyetemek felét kizárták azokból a pályázatokból, amelyeket márciusban hirdetett meg az oktatási tárca -...

ELTE
Az állami egyetemek felét kizárták azokból a pályázatokból, amelyeket márciusban hirdetett meg az oktatási tárca - írta szombati számában a Magyar Nemzet. Az Új Széchenyi-tervben megvalósuló pályázatok feltételeit összefoglaló, a lap birtokába került dokumentum szerint a Közép-magyarország régió egyes egyetemeit és főiskoláit - az ország 28 intézményéből 13-at - az Európai Unió egyik irányelve miatt diszkriminálják.

A lapnak nyilatkozó, nevük elhallgatását kérő intézményvezetők szerint komoly veszélyeket hordoz magában a megkülönböztetés, mert éppen a legnevesebb nagy egyetemek - például a BME, ELTE, Semmelweis - maradnak ki a lehetőségekből.

Az EU 2007-2013-as időszakának egyik irányelve szerint minden területi egység az EU-átlag GDP-hez viszonyított saját GDP-je alapján részesül támogatásban. A lap szerint az oktatásirányítás felismerte a problémát, a kormány döntött arról, hogy a régió számára húszmilliárd forintos átcsoportosítást irányoz elő. Ezt a javaslatot tavaly decemberben be is nyújtották az uniónak, de visszajelzés eddig nem érkezett.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.