A BME és az ELTE is részt vesz a mesterséges intelligenciával foglalkozó projektben Felsőoktatás
MTI

A BME és az ELTE is részt vesz a mesterséges intelligenciával foglalkozó projektben

Az Európai Unió mesterséges intelligenciával (Artifical Intelligence, AI) összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el, amelynek tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is.

A támogatás keretösszege mintegy 20 millió euró. A BME közleményében kiemelte: a januárban induló projekt célja létrehozni egy olyan európai platformot, amely elősegíti az innovációt és a technológia-transzfert a kutatók és a gyakorlati felhasználás között olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint például a közlekedés, a feldolgozóipar vagy az egészségügy.

Cél továbbá a startup vállalkozások, a kis és középvállalatok növekedésének a katalizálása is minden elképzelhető AI felhasználási szektorban - ismertették. Az MTI kérdésére a BME közölte, hogy a két magyar egyetem szerepe a projektben a kutatási területen erős, továbbá a BME feladatköre a fejlesztés kommunikálását is megszervezni Magyarországon.

A nyertes 80 tagú konzorciumot a francia Thales Services SAS vezeti. Az ismert ipari partnerek között található a Philips, az Orange, az Allianz, az SAP, a Siemens, a Telenor és az ABB. A kutatóközpontok közül a francia CNRS, a német Fraunhofer és DFKI, az olasz CNR és az összeurópai EIT Digital is a tagok közé tartozik.

A mesterséges intelligencia már a falakon is áttör - új rendszert fejlesztettek az egyetemi kutatók

Az MIT kutatóinak sikerült megalkotniuk egy meglehetősen pontos eljárást, ami lehetővé teszi, hogy úgymond "átlássunk a falon" - írja a hvg.hu. A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói olyan rendszert fejlesztettek, amely képes a visszaverődő rádiójelekből megállapítani, hányan vannak és épp mit csinálnak az emberek egy zárt szobában - írja a hvg.hu, hozzátéve: az RF-Pose nevű projektben a szakemberek a mesterséges ingelligencia segítségével tanították meg a vezeték nélkül kommunikáló eszközöknek, hogy meghatározzák egy adott ember helyzetet vagy épp mozgását.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.