Ennyi pénzből él a magyar egyetemista: 20-40 ezer forint ételre, kolira, utazásra Felsőoktatás
Ivanyos Judit

Ennyi pénzből él a magyar egyetemista: 20-40 ezer forint ételre, kolira, utazásra

Húszezer forintnál kevesebből él az egyetemisták és főiskolások ötöde, minden második hallgató pedig 20-40 ezer forintból gazdálkodik havonta - derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) 2012-es felméréséből. A diákok fele már tanulmányai mellett is dolgozik, de a legtöbben így is szülői segítségre szorulnak. Mennyiből él, mire költ a magyar egyetemista?

"Körülbelül harmincezer forintból próbálok megélni: tízezer elmegy kolira, ötezer forintot minden hónapban félreteszek, hogy hazautazhassak, a többit pedig élelmiszerre és bérletre költöm. Másra nem marad pénzem, tankönyvvásárlás helyett könyvtárba járok, fénymásolás helyett szkennelek, mozi helyett a gépemen nézek filmet" - mondja Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem másodéves hallgatója, aki a megélhetéshez szükséges összeget ösztöndíjából és diákhitelből gyűjti össze.

És ezzel nincs egyedül. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának 2012-es felméréséből kiderül: a hallgatók többsége 20-40 ezer forintból vagy még kevesebből gazdálkodik havonta, ez pedig legfeljebb a kollégiumra, a bérletre és az élelmiszerekre elég, Domján Zsolt, a HÖOK juttatási ügyekért felelős elnökségi tagja szerint "egyre több hallgatónak kell a tanulás mellett dolgoznia, akár teljes állásban is, ez az arány a jövőben tovább emelkedhet".

A kutatás szerint a hallgatók fele dolgozik az egyetem, főiskola mellett: egytizedük teljes munkaidőben, de a legtöbben még így sem tudnak megélni a keresetükből. A megkérdezettek 76 százalékát támogatják szüleik vagy rokonaik, 23 százalékuk önfenntartó, igaz, időnként ők is kapnak némi támogatást otthonról.

Stagnáló ösztöndíjak

2006 óta nem nőtt, reálértében pedig csökkent a hallgatói normatíva összege - vagyis évről évre kevesebbet érnek az egyetemisták és főiskolások juttatásai. Pedig a HÖOK felmérése szerint a hallgatók számára fontos bevételi forrás a tanulmányi és a szociális ösztöndíj, hatvan százalékuk kap ilyen - átlagosan 15 ezer forintos - támogatást. A legalacsonyabb összeg 2500 forint, annak ellenére, hogy a jogszabályok szerint 6000 forintnál kisebb összegű havi támogatást nem lehetne utalni a hallgatóknak, a legmagasabb pedig 94 ezer forint volt.

„Ha nem növekednek az ösztöndíjak, egyre többen fognak munkát vállalni a hallgatók közül” – mondta Domján Zsolt, hozzátéve: a HÖOK javaslatot tett az oktatási államtitkárság felsőoktatási fejlesztési főosztályának az ösztöndíjrendszer átalakítására, egyelőre azonban még nem kaptak visszajelzést.

Az ajánlásban az áll: nem érdemes növelni az ösztöndíjban részesülők számát, akkor ugyanis elaprózódnának a juttatások. Az állami ösztöndíjasok ötven százaléka helyett negyven százaléknak lenne érdemes ösztöndíjat adni, az intézményeknek pedig nagyobb szabadságot kellene biztosítani a hallgatói normatíva felhasználásának területén. Például lehetővé kellene tenni, hogy - ha az intézmény így dönt - az önköltséges hallgatók is kaphassanak ösztöndíjat. A HÖOK szerint az intézmények között nagyok a regionális különbségek, ráadásul az ösztöndíjas-önköltséges arány is különböző az egyetemeken, főiskolákon.

Mire költ a magyar egyetemista?

A HÖOK felmérése alapján élelmiszerre és utazásra mindenki költ, lakhatásra és ruházkodásra a válaszadok harmada ad ki pénzt. A hallgatók kétötöde egyáltalán nem költ szórakozásra és élvezeti cikkekre, Domján Zsolt szerint az azonban aggasztó, hogy a diákok közel fele sportra, kultúrára és egészségügyi szolgáltatásokra sem tud pénzt félretenni.

A felmérés

A HÖOK kérdőívét összesen 3000 hallgató töltötte ki 2012. június 18. és szeptember 8. között.

A hallgatók könyvekre, jegyzetekre évente így is több tízezer forintot adnak ki; nyaralásra vagy síelésre a diákok mintegy 40 százaléka egyáltalán nem költ, akik pedig igen, azoknál nagyon változatos ez az összeg: 5-10 ezer forinttól 200 000 Ft felettiig terjed. Feltűnően kevesen vásárolnak szoftvereket, a hallgatók mintegy 90 százaléka legfeljebb 5000 forintot költ programokra és alkalmazásokra évente – ami azt mutatja, hogy leginkább azokat a szoftvereket használják, amelyeket az egyetemek ingyen nyújtanak, vagy amelyeket - legálisan vagy illegálisan - le lehet tölteni.

A felmérés arra is kitért, mennyire elégedettek az egyetemisták és főiskolák anyagi helyzetükkel. A válaszadók többsége sportra és kultúrára a jelenleginél több pénzt szeretne fordítani, de ruházkodásra és egyéb szolgáltatásokra is többet költenének - ugyanakkor az is kiderült, hogy a legtöbben ezeken spórolnak, ha megszorulnak.

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta? Campus life Kurucz Tünde

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta?

Milyen hosszú távú következménye lehet, ha egy kisgyerek túl sokat van az online térben? Mikor lehet okoseszközt adni először a gyerek kezébe? Hogyan lehet kimozdítani a legkisebbeket a való világba? Dr. Konok Verával, az Alfa Generáció Labor vezetőjével és társalapítójával beszélgettünk.