Megvan a rendelet, szeptembertől állami főiskola lesz a Pető Intézet Felsőoktatás
MTI

Megvan a rendelet, szeptembertől állami főiskola lesz a Pető Intézet

Megjelent csütörtökön a Pető Intézet állami fenntartásba vételéről szóló kormányrendelet és -határozat, a leendő Pető András Főiskola szeptember 1-jétől veszi át a feladatokat.

Az Országgyűlés július 4-én döntött a Pető Intézet állami fenntartásba vételéről, valamint egyebek mellett arról is, hogy az intézet köznevelési intézménye gyakorlóiskolai státusba kerül.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára július elején azzal magyarázta a törvénymódosítást, hogy az hosszú távú, biztos finanszírozást és jogi környezetet biztosít a Pető Intézetnek.

A csütörtöki Magyar Közlönyben közzétett kormányrendelet kimondja: a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft. és a fenntartásában főiskolaként működő Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének - a konduktív pedagógia legrégebbi képviselőjének - feladatait a Pető András Főiskola veszi át szeptember 1-jével.

A közlönyben megjelent egy kormányhatározat is, amely azt rögzíti, hogy a kabinet egyetért a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete által fenntartott köznevelési intézmény - az MPANNI Gyakorló Óvodája, Általános Iskolája, Kollégiuma, Előkészítő Szakiskolája és Egységes Konduktív Módszertani Intézete - állami fenntartásba vételével, mégpedig úgy, hogy az átalakuló köznevelési intézmény új szerkezetben a - járóbeteg-szakellátási tevékenységet is ellátó - Pető András Főiskola fenntartásában működjön tovább gyakorlóiskolaként.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.