Megunta a koleszt, meglepő lépést tett egy 21 éves diák Felsőoktatás
Eduline

Megunta a koleszt, meglepő lépést tett egy 21 éves diák

Egy 21 éves hallgatónak elege lett abból, hogy havi 800 dollárt (230 ezer forint) kell fizetnie a kollégiumi szállásért, ezért úgy gondolta, saját maga oldja meg a problémát.

Christopher Cerk, a Michigan Egyetem diákja úgy érezte, csak kidobott pénz az a közel 10 ezer dollár, amit a kollégiumi szobájáért kell kifizetnie évente. Ezért gondolt egy merészet az informatika szakos srác és saját mobilházat épített. Mindössze 16 négyzetméteres, de minden komforttal felszerelt.

Bevezette a vizet is, komposztálós vécét szerelt be, az esővizet pedig külön tartályba gyűjti, emellett pedig napelemekkel oldja meg az áramellátást. A munka nem a leggyorsabb ütemben haladt, mivel mindent Yotube-videókból tanult meg. Bár a ház elkészítése se volt olcsó, 13 ezer dollárjába került, azt mondja, még így is tudott 6 ezer dollárt spórolni, valamint ott ver tanyát, ahol csak szeretne.

Ezek tényleg hasznos dolgok

Spóroljatok több tízezer forintot havonta: 10 tipp egyetemistáknak

Egy hátsó kertben sátrazott, hogy tudja fizetni a tandíját

Több ezer forintot spórolhattok: íme a legjobb kolis kaják

Így trükközhettek egyetemistaként: 10 bevált spórolási technika

Hihetetlen, mire vállalkozott egy egyetemista lány

Öt film, amit látnod kell, mielőtt elkezdődik az egyetem


Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.