Megszűnhet a gyöngyösi főiskola önállósága Felsőoktatás
Eduline

Megszűnhet a gyöngyösi főiskola önállósága

A Debreceni Egyetembe integrálódhat a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, a dehir.

A gyöngyösi főiskola. A Debreceni Egyetem részeként folytatja tovább?

A Debreceni Egyetembe integrálódhat a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, a dehir.hu szerint az egyesülést a főiskola kezdeményezte, az integráció előkészítésére az egyetem szenátusa is rábólintott, de a témáról egyelőre nem akarnak nyilatkozni.

A dehir.hu azt írja, a 2010-es tízezres hallgatói létszám 2012-re az ötödével csökkent, alig több mint nyolcezerre apadt. Ez a legfrissebb hivatalos adat, de a hírek szerint ez a csökkenés 2013-ban sem állt meg. Az elsőhelyes jelentkezések száma például közel a felére csökkent a felvételi szezonban. Ez elbocsátásokkal is járt: míg 2012-ben 99 oktatójuk volt, addig 2013 tavaszán már csak 86.

2012 végén az akkor még a teljes magyar oktatásért felelős Hoffmann Rózsa azt javasolta, hogy négy kevésbé jól teljesítő intézményt olvasszanak bele egy-egy másikba. Az akkori oktatási államtitkár elképzelései szerint a Nyíregyházi Főiskolát a Debreceni Egyetembe, míg a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolát a gödöllői Szent István Egyetembe integrálták volna.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.