Milliókat érő ötlettel lepte meg a világot egy 19 éves diák Felsőoktatás
Eduline

Milliókat érő ötlettel lepte meg a világot egy 19 éves diák

Különös kampányt indított a texasi Rice University egyik hallgatója: miután véletlenül betörte az egyetemi könyvtár...

Különös kampányt indított a texasi Rice University egyik hallgatója: miután véletlenül betörte az egyetemi könyvtár ablakát, az interneten várja az adományokat, hogy ki tudja fizetni a 15 ezer dolláros, vagyis több mint 3 millió forintos kárt. Az összeg több mint fele már beérkezett – írja az Inside Higher Ed.

Fondren Library: betörte a könyvtár ablakát az egyetemista, interneten gyűjt pénzt a cserére

Duncan Eddy egy furcsa egyetemi hagyomány miatt került bajba: a Rice University egyik beavatási szertartása szerint a diákok meztelenre vetkőznek, befújják magukat borotvahabbal, és lenyomatokat hagynak a testükről az egyetem különböző épületeinek ablakain és üvegajtóin. Az elsőéves futás közben olyan szerencsétlenül ütközött a Rice University központi könyvtárának egyik ablakával, hogy betörte az üveget.

„Semmi pénzem nincs, és ha nem tudom összeszedni a cseréhez szükséges 15 ezer dollárt, kirúgnak” – olvasható Duncan Eddy honlapján. A látogatók az egyetem logójával ellátott póló megvásárlásával vagy online adományokkal segíthetnek a hallgatón, aki már 9 ezer dollárt, vagyis több mint másfél millió forintot gyűjtött össze. Egy New York-i egyetemista nemrég a tandíjára kezdett pénzt gyűjteni az interneten – az ő akciójáról itt olvashatsz bővebben.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.