Mégis megfosztják az ex-miniszterelnököt doktori fokozatától Felsőoktatás
eduline/mti

Mégis megfosztják az ex-miniszterelnököt doktori fokozatától

A 2015-ben a román miniszterelnökségről lemondó Victor Ponta ismét rossz hírt kapott, ugyanis plágiumnak minősítették doktori disszertációját, így elveszíti doktori fokozatát is.

A Nature című brit tudományos hetilap 2012-ben adott hírt arról, hogy az akkor frissen tisztségbe került román miniszterelnök jogi doktori disszertációjának több mint fele plágium.

Bár ezt akkor az oklevelét kiállító egyetem és a CNATDCU is megerősítette, Ponta nem mondott le, arra hivatkozva, hogy esetében a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségét vizsgáló szaktestület illetékes, amely szerint nem plagizált.

A Ciolos-kormány márciusban hozott rendelete szerint most már kizárólag a CNATDCU hivatott egy tudományos dolgozat eredetiségét elbírálni, így már nem kerülhette meg Ponta, hogy megfosszák doktori címétől.

Magyarországon szintén plágium miatt fosztották meg Schmitt Pál köztársasági elnököt doktori fokozatától, aki egy bolgár műből vett át szöveghű fordításként több oldalnyi szöveget. A botrány az elnöki székébe is került. Azóta Schmitt Pál a tisztességes verseny eszményének számító olimpia budapesti rendezésének utazó nagyköveteként tevékenykedik.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.