Mégis lezártak egy hidat a lex CEU ellen tiltakozók Felsőoktatás
MTI

Mégis lezártak egy hidat a lex CEU ellen tiltakozók

Rövid időre tucatnyi aktivista lezárta az Erzsébet híd Pestről Budára vezető sávjait szerda délben Budapesten, tiltakozásul a felsőoktatási törvény CEU-t is érintő előző napi módosítása ellen.

Az aktivisták a híd közepén az úttestre ülve akadályozták a járműforgalmat. A rendőrök nem sokkal fél egy előtt az aktivistákat a híd gyalogjárdájára kísérték és újraindult a forgalom.

A feloszlatás után a rendőrség közölte, hogy az intézkedéssel összefüggésben személyi sérülés nem történt, a rendőrség öt emberrel szemben szabálysértési feljelentéssel él. Délelőtt a rendőrség közleményt adott ki arról, hogy a szerdától csütörtökig meghirdetett hídlezárásokat a főváros rendőrfőkapitánya megtiltotta.

Bucsek Gábor határozatában felidézte: egy magánszemély arról tett bejelentést, hogy szerda reggel nyolc órától csütörtök délután egyig demonstrációt akar tartani, a főváros összes hídját le tervezi zárni. A budapesti rendőrfőkapitány a gyülekezési jogról szóló törvény alapján tiltotta meg az akciót, tekintettel arra, hogy más útvonalon nem biztosítható a közlekedés.

Kétóránként lezárnak egy-egy budapesti hidat a lex CEU miatt?

Demonstrációt tartottak kedd este a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen az egyetemnél, majd több százan vonultak át a Kossuth térre. A Parlament előtt dulakodás volt, ám miután lecsillapodtak a kedélyek, Büki Zoltán civiljogi aktivista bejelentette, szerdán kétóránként lezárnak egy fővárosi hidat. A Szabadság híd lezárása érdeklődés hiányában reggel 8-kor elmaradt.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.