Egy lépés előre: alakul a felsőoktatási kerekasztal Felsőoktatás
MTI

Egy lépés előre: alakul a felsőoktatási kerekasztal

Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói...

Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.

Balog Zoltán a több mint másfél órás egyeztetés utáni sajtótájékoztatón azt mondta: a kerekasztal tagjai közé várják a rektori konferencia és a hallgatók képviselőit, valamint a gazdasági élet szereplőit.

Hozzátette: megnyitották a tárgyalásokat arról a 16 szakról is, amelyen a jelenlegi tervek szerint nem lenne államilag finanszírozott hely. Mint kiemelte, olyan konstruktív javaslatot kaptak a hallgatóktól, amelyet érdemes megfontolni. Jelezte, hogy a tervek szerint január 31-ig részmegállapodást kötnek a felek.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke kiemelte: jelentős előrelépést sikerült elérniük az egyeztetésen. Mint mondta, azzal a javaslattal éltek, hogy a 16 szakon az általánosnál akár magasabb, szakonként rögzített ponthatár legyen, és így kerülhessenek be állami helyekre a hallgatók. Emellett megállapítanának egy minimális bekerülési arányt is - fűzte hozzá.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.