Még nem döntött a minisztérium a gyöngyösi főiskola beolvadásáról Felsőoktatás
MTI

Még nem döntött a minisztérium a gyöngyösi főiskola beolvadásáról

Az emberi erőforrások minisztere a vonatkozó dokumentumok beérkezése után dönt a Debreceni Egyetem (DE) és a Károly Róbert Főiskola integrációjáról - közölte a szaktárca szerdán.

Mint írták, az Emmi minisztere értesült a két intézmény integrációjának szándékáról, ám a döntés alapjául szolgáló anyagokat, hátteret még nem ismeri, azok még nem érkeztek be a tárcához. A tárcavezető a dokumentumok beérkezését követően hozza majd meg döntését - írták. 

Szilvássy Zoltán, a DE rektora kedden az MTI-vel azt közölte: amennyiben a tárca vezetője támogatja az integrációt, várhatóan nyár közepétől a Debreceni Egyetem Károly Róbert Egyetemi Karaként működik tovább a jelenlegi gyöngyösi főiskola. A két intézmény integrációja elsősorban az agrárturizmus és az egészségturizmus terén tud újat adni a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás szakok keretében - tette hozzá a DE rektora.

Szilvássy Zoltán elmondta azt is: a DE 30 ezer és a gyöngyösi főiskola 6 ezer hallgatójával az integráció után létrejön Magyarország legnagyobb egyeteme, amelynek költségvetési főösszege - a debreceni Kenézy kórház folyamatban lévő integrációját is tekintve - meghaladja majd a 100 milliárd forintot.

Helgertné Szabó Ilona, a gyöngyösi főiskola rektora az MTI érdeklődésére hozzátette: intézményüknek komoly értékei vannak, de a jövőben önállóan nem tudnák azt a fejlődést elérni, amit a debreceni fúziótól remélnek.

A Debreceni Egyetemmel hosszú évek óta szerteágazó oktatási-kutatási kapcsolatuk van, több kutatási projektben most is együtt dolgoznak, sok munkatársuk, oktatójuk Debrecenben szerezte a diplomáját, így minden feltétel adott a zökkenőmentes integrációhoz és a közös munkához - ismertette az előzményeket a gyöngyösi főiskola rektora.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.