Már négy éve megszűnhetett volna a salgótarjáni főiskolai kar Felsőoktatás
MTI

Már négy éve megszűnhetett volna a salgótarjáni főiskolai kar

A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) salgótarjáni intézete már 2008-ban megszűnt volna, ha Salgótarján és Nógrád...

Üresen. 2015-ben az utolsó salgótarjáni évfolyam is megkapja a diplomát

A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) salgótarjáni intézete már 2008-ban megszűnt volna, ha Salgótarján és Nógrád megye önkormányzata nem ad pénzbeli támogatást a működéséhez - mondta Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján fideszes polgármestere és Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés fideszes elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

A tájékoztatót azzal kapcsolatban tartották, hogy legkésőbb 2015-ben megszűnik a salgótarjáni főiskola, mivel szeptemberben már nem indult első évfolyam az intézményben. Székyné Sztrémi Melinda azt mondta, 2008-ban a két testület vállalta, hogy és három és fél éven át támogatja a főiskolát, és ez idő alatt 238 millió forintot fizetett ki a fennmaradásáért.

A 2007/2008-as időszaktól évről évre csökkent az államilag támogatott hallgatók száma, ezt kormányzati szinten határozták meg, "és Salgótarján vonatkozásában az látszott, hogy fokozatos kivéreztetésre készült már az akkori kormány". Kitért arra is, hogy 15-20 alkalommal tárgyalt a BGF rektorával, de hiába kérte a képzési kínálat bővítését. 

Budapesten erre nem volt szándék, a salgótarjáni intézményvezetés pedig nem volt elég erős - mondta a polgármester, aki ezt azzal is érzékeltette, hogy a salgótarjáni igazgató - szemben a zalaegerszegivel - nem kapott dékáni rangot.

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.