Magyar professzor beszélt a keddi amerikai egyetemi lövöldözésről Felsőoktatás
Eduline

Magyar professzor beszélt a keddi amerikai egyetemi lövöldözésről

Kulcsra zárt ajtó mögött, amerikai kollégáival várta egy magyar oktató, hogy őket is célba veszi-e az az iskolai...

Kulcsra zárt ajtó mögött, amerikai kollégáival várta egy magyar oktató, hogy őket is célba veszi-e az az iskolai lövöldöző, aki még kedden sétált be egy fegyverrel a West Lafayette-i Purdue Egyetemre. Radácsi Norbert ebben az Indiana állambeli intézményben tanít, és csupán méterekre volt attól az épülettől, ahol az első lövések eldördültek - írja a Blikk.

"E-mailben jött egy rövid üzenet, hogy lövöldözést jelentettek az egyetemen. Azt tanácsolták, keressünk menedéket. Az irodában voltam, így értesítettem pár kollégámat, majd négyen meghúztuk magunkat a kis helyiségben" – mondta Radácsi Norbert, aki egy asztal alatt keresett menedéket.

A Purdue University egyik épülete

Az intézményben azonban hiába volt riasztás és szólaltak meg a szirénák, a magyar tanár szerint sok helyen folytatódtak az órák. "Egy barátom épp a villamosmérnöki kar épületében volt, amikor megkapta az üzenetet. Azonnal az irodájába akart rohanni, mire valaki azt mondta neki, menjen fedett helyre. Erre ő visszafutott az épület csarnokába, pont oda, ahol a lövöldözés volt. Amikor hallotta a fegyver robaját, az épület alagútrendszerén keresztül átmenekült egy biztonságosabb helyre" – folytatta.

A Purdue Egyetemre több mint ötvenezer diák jár. Mint kiderült, az áldozat egy 21 éves hallgató, a gyilkosa egy 23 éves férfi. Az eddigi vizsgálatok szerint a felfegyverkezett diáknak csak egyetlen célpontja volt, akivel végzett is.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.