Magyar egyetemisták robotját dobják piacra Felsőoktatás
Lapszemle

Magyar egyetemisták robotját dobják piacra

Napokon belül a forgalmazókhoz kerülhet a Codie, a magyar egyetemisták által fejlesztett oktatórobotot tehát hamarosan meg lehet vásárolni.

A boltokba kerülő eszköznek a tanárok és a gyerekek az iskolákban vehetik hasznát, de persze otthonra is bárki vehet majd. A programozást tanulhatják vele úgy, hogy okostelefonról utasítják majd a lánctalpas robotokat.

Lipécz Ádám társalapító és fejlesztő az Indexnek mesélt arról, mennyire viszontagságos volt, míg eljutottak az ötlettől a megvalósításig. Az Indiegogón sikerült 96 ezer dollárt összegyűjtenie a csapatnak, de ezután sem volt egyszerű a dolguk.

A robot végül a gyártósorra került, és hamarosan a boltok polcain is megjelenik majd. Lipécz Ádámmal az Eduline is készített interjút, amit itt olvashattok.

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell Közoktatás Gál Luca

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell

Kötelező javító dolgozatot írni? Ha rossz lesz, akkor is bekerül a jegy az ellenőrzőbe? Bár sok diák azt gondolja, hogy erre országos szabályok vonatkoznak, a valóság az, hogy a javító dolgozatok rendjét minden iskola maga határozza meg a pedagógiai programjában. Megnéztük, milyen előírások érvényesek, és milyen különbségek lehetnek intézményenként.