Nemsokára kiderül, kik kerülnek az egyetemek élére Felsőoktatás
Eduline

Nemsokára kiderül, kik kerülnek az egyetemek élére

Augusztus 12-ig lehet pályázni az egyetemek és főiskolák kancellári posztjaira. A kiválasztottak a felsőoktatási intézmények gazdasági és pénzügyi irányításáért felelnek majd szeptembertől, és minden gazdasági következménnyel járó döntésben egyetértési joguk lesz.

A pályázatokat július végén, a www.kozigallas.gov.hu oldalon tették közzé. A lehetséges pályázók köre széles, mivel a felsőfokú végzettség mellett mindössze hároméves - felsőoktatási intézményben, gazdasági társaságban, központi vagy területi közigazgatásban szerzett - vezetői gyakorlatot várnak el. A kancellárok munkáltatója az emberierőforrás-miniszter lesz. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt: a kancellárok egy része már megvan - erről itt olvashattok.

A felsőoktatásért felelős államtitkárság szerint a kancellári rendszer bevezetésének célja, hogy a felsőoktatási intézmények gazdálkodása felelősebb és átláthatóbb legyen. Augusztus elején Palkovics László felsőoktatási államtitkár az Állami Számvevőszék jelentésével kapcsolatban azt mondta: nem megrendelt elemzésekről van szó, de az eredmények indokolják a kancellári rendszer bevezetését, a hibák ugyanis részben abból adódnak, hogy az intézmények különbözőképpen értelmeznek jogszabályokat, belső folyamatokat. Várakozásaik szerint a kancellár jelenléte ezt ki fogja küszöbölni. Az ÁSZ több felsőoktatási intézmény működésében is szabálytalanságokat talált: erről itt olvashattok.

Mi lesz a kancellárok feladata?

A kancellár felel a felsőoktatási intézmény gazdasági, pénzügyi, kontrolling, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási, informatikai tevékenységéért, az intézmény vagyongazdálkodásáért, ideértve a műszaki, létesítményhasznosítási, üzemeltetési, logisztikai, szolgáltatási, beszerzési és közbeszerzési ügyeket is, irányítja e területen a működést. A gazdasági főigazgatók a kancellárnak lesznek alárendelve.

Egyetértési joga van az intézmény gazdálkodását, szervezetét, működését érintő gazdasági következménnyel járó döntéseiben. A kancellár gyakorolja az intézmény részvételével működő gazdasági társaságokban és gazdálkodó szervezetekben a tulajdonosi jogokat, és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott kivétellel - ez az oktatói munkakörben dolgozókat jelenti - munkáltatói jogot gyakorol a felsőoktatási intézményben foglalkoztatott alkalmazottak felett. A megbízások 2014. szeptember 1-től 2017. augusztus 31-ig szólnak. A részleteket itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.