Az akkreditációs bizottság nem is dönthetett volna a doktori címről Felsőoktatás
Eduline

Az akkreditációs bizottság nem is dönthetett volna a doktori címről

„Sohasem volt a MAB feladata az egyedi hallgatói ügyekben való döntéshozatal.

Schmitt Pál

„Sohasem volt a MAB feladata az egyedi hallgatói ügyekben való döntéshozatal. Legfeljebb átfogó rendszerszintű vagy intézményi szintű vizsgálat nyomán tehet egyedi döntések meghozatalára javaslatot az adott felsőoktatási intézménynek vagy az illetékes hatóságnak” – áll a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) hétfő délutáni közleményében.

A MAB-nak "jelenleg az alap- és mesterképzés, valamint a doktori képzés terén van hatásköre. A doktori képzés azonban az 1993-as felsőoktatási törvénnyel bevezetett doktori (PhD) képzést jelenti. A MAB-nak az ezt megelőző rendszer vizsgálatára, az ún. "kisdoktori", azaz dr. univ. címek (1984-ig) és dr. univ. egyetemi tudományos fokozatok (1984-től 1993-ig) eljárásainak vizsgálatára vonatkozó hatásköre nincs” – írják.

Ki került meg kit?
Schmitt Pál pénteken, az m1-nek adott tévéinterjúban azt mondta, elfogadja kisdoktori címének visszavonását, de azt szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján csak bíróság vonhatta volna vissza. "Talán lesz valaki, talán lesz egy ügyvéd, aki utánamegy, hogy milyen alapon hagyta ki a Semmelweis Egyetem szenátusa a Magyar Akkreditációs Bizottságot" - mondta. "Milyen alapon vették át miniszter úrtól a lezárt borítékot, nem hívták fel a figyelmét arra, hogy először az akkreditációs bizottságnak kell vizsgálni" az ügyet? - tette fel a kérdést, jelezve ugyanakkor, nem akar pereskedni az egyetemmel. Azóta változtatott az álláspontján, hétfőn a parlamentben bejelentette: fellebbez doktori címének megvonása miatt.

Az akkreditációs bizottság a doktori iskolák egészéről, illetve oktató törzstagjaik megfelelőségéről dönt, nem pedig egyedi doktori (PhD) fokozatadási ügyekről. A közlemény szerint arra volt már példa, hogy minőségi problémák miatt szakértői vizsgálatot végzett, és – egyebek között – javasolta az adott egyetemnek a doktori (PhD) fokozatszerzési eljárások felülvizsgálatát, és ennek alapján vontak vissza néhány doktori (PhD) fokozatot, de a fokozatok visszavonásáról nem a MAB, hanem az érintett egyetem döntött.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.