Lopott jelszavakkal trükköző HÖK-ös miatt szégyenkezik egy amerikai egyetem Felsőoktatás
Eduline

Lopott jelszavakkal trükköző HÖK-ös miatt szégyenkezik egy amerikai egyetem

Több mint 740 hallgató e-mailjének jelszavát szerezte meg, ezekről szavazott magára 2012-ben az egyik kaliforniai...

Több mint 740 hallgató e-mailjének jelszavát szerezte meg, ezekről szavazott magára 2012-ben az egyik kaliforniai egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke, az akkor húszéves Matthew Weaver - írja az Index.

Az egyetemista tavaly márciusban bukott le, a szavazást kezelő oldal üzemeltetőinek ugyanis feltűnt, hogy ugyanarról az IP-címről több mint százötven szavazat érkezett. Azonosították a címet, kiderült, hogy a gép az egyetem egyik tantermében van. Amikor kiértek, ott találták Weavert és egy másik hallgatót, a táskájukban pedig még a jelszók ellopásához használt eszköz is ott volt.

A hallgatót - aki nyolcezer dolláros, majdnem kétmillió forintos ösztöndíjat kapott volna, ha megnyeri a hallgatói önkormányzati választást - egy év börtönre ítélték.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.