Letartóztattak egy amerikai diákot, nagyon durva dolgok derültek ki róla Felsőoktatás
Eduline

Letartóztattak egy amerikai diákot, nagyon durva dolgok derültek ki róla

A Wisconsini Egyetem már lépett is az ügyben.

A 20 éves Alec Cookot nemrég letartóztatták, mert rátámadott egy szintén 20 éves egyetemista lányra annak lakásán. A wisconsini egyetemistát szexuális erőszak kísérletével vádolják, de nem is ez az igazán megdöbbentő hír, hanem az, hogy mekkora lavinát indított el a letartóztatás.

Az eset hírére ugyanis egyre több nő jelentkezett a rendőrségen, akik korábban kapcsolatba kerültek a férfival, és őket is zaklatta.

A rendőrség a házkutatás során talált egy könyvet is, melyben Cook azokról a nőkről írt feljegyzéseket, akikkel találkozott. A rendőrség szerint gyilkossági szándékra utaló írások is voltak a könyvben.

Bár még csak most emelnek vádat Cook ellen, az egyetem felfüggesztette és kitiltotta az összes campus területéről.

A férfi ügyvédjei kiadtak egy nyilatkozatot, melyben csőcseléknek nevezik a vádakkal előálló nőket, akik csak le akarják járatni Cookot, bár arra nem térnek ki, erre mi okuk volna.

(NYTimes)

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.